2016. szeptember 8., csütörtök

Kefíres tökfőzelék

A gyerekek általában nem szeretik a tökfőzeléket, nálunk ez az arány 2:1. Azaz a kicsi és a nagy szereti, a középsőm meg a háta közepére kívánja. :) De most ezt a kefíreset megkóstolta, és nem azt mondom, hogy megszerette, de megette. :) Szóval, hajrá tökfőzelék, amíg még szezonja van.


Hozzávalók:
  • kb. 1,5 kg tök, gyalulva
  • 1 fej vöröshagyma, finomra vágva
  • 1-2 gerezd fokhagyma reszelve
  • 1 evőkanál kókuszolaj
  • Himalája só, bors
  • 1 kis pohár kefír
  • 2 evőkanál kölesliszt vagy kukoricaliszt
  • 1 kis csokor friss kapor (vagy szárított)
  • kevéske friss citrom leve
Elkészítése:
  1. A legyalult tököt sózzuk be, és hagyjuk állni kb. 5-10 percig.
  2. A kókuszolajon a hagymát pároljuk üvegesre. Reszeljük bele a fokhagymát.
  3. A tököt nyomkodjuk ki (levet eresztett), majd tegyük a hagymára.
  4. Szórjuk rá a lisztet, és kb. 2 dl vizet öntsünk rá. Ha van zöldség alapleved, azzal még ízletesebb lesz.
  5. Fedő alatt 6-8 percig főzzük.
  6. A főzelék 1/4-ét vegyük ki, és kissé botmixerezzük össze. Öntsük vissza az alaphoz, majd szórjuk bele az apróra vágott kaprot. Forraljuk össze, majd adjuk hozzá a kefírt. Ekkor már nem kell felfőzni, csak összemelegíteni. Pici citrom levével ízesítsük.