Hát, ezt mindenképp próbáljátok ki, de tudjátok... csak mértékkel. Igazán eteti magát, úgyhogy oda kell figyelni, hogy ne legyen sok belőle.
- 10 dkg mandula
- 2 dkg kókuszvirágcukor
- 1/2 rúd vanília (vagy késhegynyi vaníliapor)
- 1/2 mokkáskanál fahéj
- 2-3 evőkanál kókusztej
Elkészítése:
- A mandulát száraz serpenyőben pár perc alatt pirítsuk meg. Folyamatosan rázogassuk, hogy ne égjen meg.
- Öntsük ki a serpenyőből a mandulát, majd egy picit hagyjuk hűlni (mármint a serpenyőt). Kis idő múlva öntsük bele a kókuszvirágcukrot, a fűszereket és a tejet.
- Keverve-kavarva melegítsük össze. Először elolvad a cukor, majd elkezd sűrűsödni. Ekkor adjuk hozzá a mandulát.
- Jól forgassuk össze, majd villával óvatosan mozgassuk a mandulát. Amikor már csomósodik a mandulán a cukor, akkor öntsük ki a serpenyőből, és hagyjuk kihűlni.
- Ha teljesen kihűlt, akkor az összeragadt mandulát szét lehet törni.
Ez a mandula önmagában is finom, de akár a raffaellóba is kerülhet.