2015. március 21., szombat

Eszter szelet

Nincs annál nagyobb öröm, amikor a lányok örömmel falatozzák be az általam készített ételeket. Nos, ezt az édességet a nagylányom után neveztem el, ugyanis azt mondta, hogy ezt feltétlenül mentsem el, hogy bármikor ugyanígy, ugyanezt el tudjam készíteni. Ugyanis az jellemző rám, hogy sokszor csak improvizálok, majd másnap már nem is emlékszem a receptre. Úgyhogy ezt sebtiben le is írom, hogy nehogy feledésbe merüljön.


Hozzávalók:
  • 10 dkg mogyoró
  • 20 dkg datolya
  • 10 dkg dió
  • 5 dkg kókuszreszelék
  • 1 kávéskanál vaníliapor
  • 1 evőkanál kakaópor
  • 4 dkg kakaóvaj
  • + 10 dkg darabosra tört dió
  • csipet himalája só
Elkészítése:
  1. A mogyorót daráljuk meg kávédarálón annyira, hogy jó krémes legyen.
  2. Vegyük elő a a konyhai robotgépet, majd tegyük bele a datolyát, a mogyorókrémet és a diót.
  3. Daráljuk morzsásra.
  4. Adjuk hozzá a kókuszreszeléket, a vaníliaport, a kakaóport és a csipet sót.
  5. Jól keverjük össze.
  6. A darabosra tört diót is dolgozzuk bele.
  7. A végén hozzákeverjük a vízgőz felett felolvasztott kakaóvajat.
  8. Egy 20x20 cm-es formába jól nyomkodjuk bele, és tegyük be a hűtőbe 1-2 órára.
  9. Szeleteljük fel.


Szívecskébe zárva: Nyomkodjuk bele szilikonos formába. Tegyük be pár percre a fagyasztóba, majd könnyedén kivehetjük a formából.